Czabán Gábor
1984. január 26-án születtem Tökölön. Születésemtől kezdve intézetben nevelkedtem. Nyolc hónapos voltam, amikor örökbefogadtak, adoptáltak. Két éves koromban szüleim elváltak. Apukám egy gerincműtétet követően lebénult a két kábára. Így nagymamámmal összeköltöztünk, aki máig is gondoskodik rólunk.
Az általános iskolát a tapolcai Bárdos Lajos általános iskola zenetagozatos osztályában végeztem 1998-ban. Az iskolai énekkar tagja voltam. Még 1997-ben részt vettem egy osztálytársammal az ének-zene tagozatos általános iskolák számára rendezett I. Országos Bicínium éneklési versenyen, ahol II. helyezést értünk el. Ezzel párhuzamosan 2. általános iskolás koromtól a Járdányi Pál zeneiskolában tanultam hegedülni. 1998-ban Veszprémbe költöztünk, ahol a Cholnoky Jenő gimnázium tanulója lettem. Egy évig itt is tanultam hegedülni.
Másodikos gimnazista voltam, amikor bekerültem a Veszprém Város Vegyeskarába.
A veszprémi Csermák Antal zeneiskolában 2000. szeptemberétől aktívan szolfézst, zongorát, magánéneket kezdtem tanulni. Nagyon megszerettem, amit az eredményeim is igazolnak.
Balassagyarmaton 2001-ben az Észak-magyarországi Zeneiskolások 3. Magánének-szakos Találkozóján opera kategóriában vettem részt, ahol mivel korosztályomban nem indult versenytársam, dicséretben részesültem. Magánének-tanárom Ötvös Károly, aki egyben a zeneiskola igazgatója is nagy odaadással készített fel a versenyekre. Ebben az évben több országos énekversenyen is indultam. Balassagyarmaton kiemelt nívódíjat, Keszthelyen a Helikon-napokon aranyminősítést és fődíjat kaptam, a szolnoki Ádám Jenő énekversenyen IV. helyezést értem el.
Jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem III. éves hallgatója vagyok énekművész, -tanár szakon. Ének tanárom: Sólyom-Nagy Sándor.
Életem céljának tekintem az éneklést, ezért minden vágyam, hogy operaénekes legyek!
Czabán Gábor