Emlékek
Annak idején, amikor azt kellett eldöntenünk, hogy az óvoda után melyik iskola következzen, a család gondolkodóba esett. Fontos szempont volt az, hogy az iskola milyen értékeket tud majd adni a gyereknek a tanulmányok során. Ideális választásnak tűnt a Bárdos Lajos Általános Iskola, annak is a zenei tagozata.
Alsó tagozatban Oláh Marika néni tanított bennünket néptáncra, illetve tartotta az énekkari foglalkozásokat, a majd az egyes felkészülések végeztével módunk volt bemutatni megszerzett tudásunk, hol az iskolai kereteken belül, hol a város művelődési házában, főként a jeles napok alkalmával, azonban előfordult az is, hogy meghívtak bennünket valahová vendégszerepelni. Ilyen kirándulás volt például a Bagon megszervezett néptánc találkozó.
Felső tagozattól kezdve az osztály már nem tanult néptáncot, helyette emelt óraszámban foglalkozott az énekkel, illetve folytatódott az énekkari foglalkozás, azonban most már Marika néni helyett Zsóka néni vette át az irányítást, egészen nyolcadik osztályig. Zsóka néni maximalista volt, ezen jellemzője erősen megmutatkozott a tanítás előtti, nulladik órák számában is. Azonban a hosszantartó, kemény munkáért cserébe gyakran voltunk vendégek a korábban már említett helyszíneken, sőt, külföldön is megfordult az énekkar válogatott elitje, különböző vendégszereplések, énekkari versenyek alkalmával, ahonnan nem egyszer kiváló eredménnyel tértek haza.
Az értékek közlésénél fontos megemlíteni még a rajz tantárgyat, illetve a hozzá kapcsolódó szakkört, amelyek során szintén sok festmény, rajz, illetve egyéb, képzőművészeti alkotás készült, amelyekből egy-egy tehetséges tanuló munkáit sokszor állították ki az iskolában, könyvtárban, művelődési házban.
Természetesen ezeken kívül még sok egyéb óra, szakkör, illetve foglakozás nyújtott nekünk olyan járulékos információkat, használható tudást, kulturális értéket, amelyek nagyban hozzájárultak az egyén világképének építő jellegű, helyes alakításához, illetve elősegítették a szép észrevételét, az objektivitás fejlődését, és ez az, ami az iskolánkat, és annak tanárait az első vonalba helyezte.
A választás helyessége tehát beigazolódott.
Egri Péter