Az úttörőmozgalom negyedszázados évfordulójára az
iskola udvarán három különböző színű kőből emlékművet készített Tóth József
igazgató. A bensőséges ünnepen megjelentek az állami és a társadalmi szervek
vezetői, valamint a vállaltok küldöttei, akik segítséget nyújtottak az emlékmű
felállításához. Az avató beszédet Pontyos István járási úttörőtitkár mondta.
Ezt követően Reindl Gabriella csapatvezető és Tóth
József iskolaigazgató két úttörővel megkoszorúzta az emlékművet. Azóta április
4.-én és nov. 7.-én helyeztek el itt koszorút.
Az emlékmű jelképes.
A bazalt a szilárd, „megrendíthetetlen alapot” kívánta
ábrázolni, amelyre a szocialista társadalom épült. A fehér mészkő és a vörös
homokkő zászlónk színeivel azonos jelentőségű. A kövekbe vésett évszámok hazánk
3 történelmi eseményét örökítik meg.
Minden évben részt vettek termelőmunkában a helyi termelőszövetkezetben,
a mezőgazdasági üzem igényei szerint / Fokhagymatisztítás, almahámozás,
kukoricafosztás, szüretelés/.
1958-ban Kádár Jánosnak írtak levelet a gyöngyvirág
őrs tagjai. Beszámoltak munkájukról, mozgalmi tevékenységükről. Kádár elvtárs
válaszolt a pajtásoknak. Jó munkát, jó tanulást kívánt levelében.
1970-71 Úttörő honvédelmi zászlóalj működött a
csapatban.
1974-ben Úttörő közlekedési raj alakult, vezetője: Vigh József tanár.
1971-ben az iskola alatt lévő pince egy helyiségében
úttörőotthont alakítottak ki. 1974 őszén ablakot tetettek rá, festették,
felújították és igazi otthonná alakították. Itt helyezték el az őrsi és
rajzászlókat is.