MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

„Ó minden voltam én, amire a lélek fényes” "Úgy éltem én, ahogy itt élni kell, ahogy érdemes élni! "Ó minden voltam én, amire
a lélek fényes" Egy emberöltőt éltem - de a sorsom történelem és ezerévnyi"

Váci Mihályt idézve kezdem visszaemlékezésemet az általam megtett útra. Bízva abban, hogy oktató-nevelő munkám a művelődés gépezetének szerény mozgató rugója volt.

A tanítás, lehet kenyérkereset, de ha a tanító tud bánni az emberekkel, gondolatait, tudását átadja, hat másokra, formálja környezetét, akkor nevel. Bár ez megfoghatatlan, nem úgy, mint a vers, a festmény, vagy a szobor, mert a formálandó anyaga és terméke mindig a tökéletesebbre formált ember.

 Negyedik osztályos koromban fogalmazódott meg bennem az a vágy, hogy tanítónő leszek. Határozott szándékomat céltudatos felkészülés követte a felső tagozatban. Minden szorgalmi feladatot elvégeztem. Terveimet azonban keresztülhúzta az akkori rendszer oktatáspolitikája. Sehová nem vettek fel továbbtanulni. Néhány év elteltével rájöttek, hogy olyan gyengeképességű gyermekek kerültek be a középiskolákba, akik sorra kihullottak. Ekkor vett jobb irányt az én életem szekere. Rövid kis felvételi vizsga után most már alkalmasnak találtak a továbbtanulásra.

Boldog középiskolás éveimbő1 maradandó emlékem a diáktársaim rendszeres korrepetálása matematikából. Az érettségi vizsgán jelen volt a szegedi főiskola felvételiztető bizottsága. A 32-es létszámú osztályból heten feleltünk meg a követelményeknek és jutottunk be a főiskola földrajz- biológia szakára.

Olyan az emberi természet, hogy leginkább annak érzi súlyát aminek szűkében van. fokozott szembetegségem egyre jobban veszélyeztette tanulmányaim folytatását. Amikor begyulladt a szemem, az orvos eltiltott az olvasástól. Diáktársaimnak köszönhettem, hogy vizsgáimat le tudtam tenni. Felváltva olvasták fel a több száz oldalas tananyagot, amikor a szemem le volt ragasztva. Később egyik szememre teljesen elveszítettem a látásomat, ami nehezítette, de nem akadályozta meg oktató-nevelő munkám foly­tatását.

Környezetemmel sem tudattam. Igyekeztem mindig megfelel­ni az elvárásoknak és bizonyítani önmagamnak.

1958-ban Nemesgulácson kezdtem oktató-nevelő munkámat, ahol az iskola igazgatója Révffy Györgyné  anyáskodó szeretettel fogadott. Mindenben segített. A legszebb feladatot, az anyáknapi ünnepség szervezését bízta rám. Nagyjából vázolta milyen formá­ban szokott ez lezajlani a faluban. Időben hozzákezdtem a szer­vezéshez. Könyvtárból gyűjtöttem hozzá szép anyagot. Ahogy meg­ismertem a gyermekeket, sikerült a jó szereplő-gárdát összeál­lítani. Az egész falu ünnepélye volt. Első sikerélményem emléke még ma is riogatja lelkemet.

Az első értekezleten csak hallgattam, gyűjtöttem a tapasz­talatokat. A jegyzőkönyvet viszont nekem kellett aláírni. így megdöbbenve olvastam a jegyzőkönyvben a hozzászólók között a nevemet és mit mondtam. Ez arra inspirált, hogy nyitott szemmel járjak, mindenről legyen véleményem és azt jobbító szándékkal el is mondjam. Az őszinte, nyílt beszéd légem egy részévé vált. Nem rejtettem véka alá véleményemet még akkor sem, ha ez hátrányt jelentett számomra a későbbi munkahelyemen. Nagyon sokszor kel­lett harcolni a gyerekek igazáért. Példának csak egyet említek: A szaktárgyi versenyen országos első helyezést értek el tanuló­ink technika tantárgyból Szegeden. A főiskolán a versenyt rendesen lebonyolították. Az okleveleket viszont elfelejtették Budapestről Szegedre vinni. Így a jutalom /az oklevél és táborozás/ csak ígéret maradt. Mint a versenyek iskolai felelőse hiába rek­lamáltam, nem jutottam előbbre. Kapóra jött az országos vezető­nek Tapolcára látogatása. A nagy felügyelet ellenére bejutottak hozzá tanulóim. Meghallgatást nyertek és azonnali intézkedés történt. No de amit én a fejemre kaptam! A városi és megyei po­litikai vezetés foglalkozott az "üggyel".Addig nem is tudták, hogy létezem és mennyit dolgozom a gyermekekért. Három napi gyengélkedés után kilábaltam sakkos állapotomból. Lelkem húr­jain megpendült egy hang:Kelj fel, mert várnak a gyermekek.

A kezdő évemben a megfelelő munkahelyi körülmények mellett is meg kellett küzdeni a, nehézségekkel. Férjemmel fűtetlen albérleti szobában laktunk, Tapolcán. Reggel 6 órára érkeztem Nemesgulácsra vonattal. Más lehetőségem nem volt. Néha még a téli hidegben is az udvaron várakoztam a takarító nénire. Amíg ó fűtött, bőven volt időm az órai előkészületekre. Délben volt választási lehetőségem. Vagy ebédeltem, vagy utaztam haza. Az élet megtanított arra, hogy mindig örüljek annak, ami van, ne az után sóvárogjak ami nincs. Minden napon meg kell találni életünk értelmét, célját és a benne rejlő boldogságot. Ott van, csak meg kell látni: egy szál virágban, a gyermekek mosolyában. A Művelődési Osztály vezetője az iskolába látogatott. Megnézte a munkámat. Értékelés közben felvetette: Nehéz lehet hajnalban kelni,.a téli hidegben, sötétben megérkezni az iskolába. Nagyon nehéz, de olyan boldog vagyok, amiért jó iskolába kerültem, van állásom és gyermekeket nevelhetek. Később tudtam meg, ez a válaszom inspirálta az osztályvezetőt Tapolcára helyezésemben. Biztos volt abban, hogy az utazáson megtakarított időt és energiát a nevelésben kamatoztatom. Így kerültem új munkahelyemre Tapolcára a Leányiskolába, ahol nyugdíjazásomig tevékenykedtem.

Több évtizedes munkálkodásom alatt váltottak a módszertani követelmények. Kezdő éveimben nem használhattuk a tankönyvet az új anyag feldolgozása során. Ezért igyekeztem szemléletes magyarázó rajzokkal érthetőbbé tenni a tananyagot. Örömmel üdvözöltem a szemléletesebb tankönyvek, munkafüzetek és a Biológiai albumok megjelenését. Sokkal könnyebb volt aktivizálni a tanulókat az új anyag feldolgozása során. Én ennél is tovább léptem. Feladtam a következő óra anyagát, egyszer elolvasni. Nem volt kötelező, csak kíváncsiságból. Esetleg tudtak hozzá valamit gyűjteni. Így sokkal aktívabban vettek részt az új anyag feldolgozásában. Jobban meg is értették.

A természettudományos tárgyak tanítása nem nélkülözheti az élő szemléltetést, a természettel való közvetlen kapcsolatot. A szűk órakeret miatt ez csak úgy volt lehetséges, ha minden mozgathatót bevittem az órára. A kisebb állatokat drótkatrócban tudtam elhelyezni. Általában tanítás után kerültek haza. Tyúkunk addig még egy tojást is produkált. Konyhakertem szolgáltatta az összes kerti növényt, de a határból is begyűjtöttük az erdei és mezei, sőt a vízparti növényeket is. A halat, békát, orvosi piócát, gyíkot, vízi siklót és sok más apró állatot el tudtunk helyezni a szaktanteremben természetes környezetben.

Majd néhány nap után visszavittük élőhelyére. Megszámlálhatat­lan volt a preparált szemléltető anyag, amiből csak néhányat em­lítek: Szárított tyúk és kacsaláp, kígyóing tengeri csillag, kígyóing, fogazattípusok táblára feldolgozva,kőztük gyönyörű vad­disznóagyar, ragadozó halfogazat, ponty garatfoga, szarutülök, agancsok, fametszetek, Fakérgek, Az összes tanult nővény pré­selve, rovar-, csiga-, kagylógyűjtemény, vadmalac bőr, kioperált epekő és galandféreg, termés-, gyökér- és levélgyűjtemények, e­gész növények kötegszám, ami biztosította az egyéni vizsgálódás lehetőségét. Vázlatos felsorolásomat azért tartom említésre mél­tónak, mert a szemléltető anyagok begyűjtése és gondos megőrzése sok kimutathatatlan munkaórát igényelt.

A genetikai ismeretek tanításának bevezetésekor elsősor­ban a hanyagra voltunk utalva. Egy év alatt sikerült kiter­melnem az uralkodó é s lappangó öröklésmenet szemléltető anyagát. Kertemben egymás mellé4vetettem két fajta babot, tököt és pati­szont, aranymazsola és lófoga kukoricát. Garantáltan megjelentek a köztes egyedek.

Az élő természet megfigyelését segítették a tanulókísérletek.

Kihasználtuk a termelő üzemek, állattenyésztő telepek meg­tekintésének lehetőségét. Csemetenevelés, tejüzem, szarvasmarha-tenyésztő telep. Itt láttunk először fejőgépet. Kaposváron a baromfikeltetőben láthattuk az élet csiráját. Minden gyermek meglámpázhatott egy tojást, benne a hetes embrióval. Majd lát­hattuk az újszülött kis csibéket.

A biológiai ismereteket közvetlen tapasztalatszerzéssel tudtuk elmélyíteni a két éviggműköd6 kis iskolai konyhakertben. Az iskola épülete mögött 3 a széles kihasználatlan parlagterület volt. Az igazgató felvetette; mi lenne, ha itt egy kis gyakorló­kertet létesítenénk? A terv megvalósult. A pihent, jó talajban csodálatos zöldségféléket termesztettünk. A nyersen ehetőket a termelők fogyasztották el. Februárban csodálatos idő vo1t. Ekkor vetettünk 6szibúzát. Márciusban még komoly fagyok érték - átesett a jarovizációs szakaszon- Szeptemberben arattuk a nagy termést. A sportpálya építése azonban véget vetett ténykedésünknek.

Begyűjtöttem a földrajzkönyvben szereplő kőzeteket. Ezeket egy üveges szekrényben tároltuk a szaktanteremben. Így a gyermekek bármikor megnézhették, kivehették. Az ország távolabbi részeiből cserével szereztük be a kőzeteket. Kinéztük a térkép­ről az adott táj egy települését, írtunk az iskola földrajz sza­kos tanárának. Ajánlatunkért cserébe legtöbbször megküldték a kért kőzetet.

A  felszíni formák alakulását jól lehetett szemléltetni a terepasztalon. A férjem hegesztett egy óriás tepsit. Mosott ho­mokkal megtöltve több, mint tíz évig használtam. Majd megjelent a kerekeken gördülő gyári homokasztal igen gyenge műanyag tál­cával. Néhány év alatt tönkrement miután visszakerült az áll­ványra a házi gyártmány.

Pályám kezdetén még kevés térkép volt. A főiskolán jól begyako­roltam a térképrajzolást. Így óra előtt pillanatok alatt vázol­tam a: táblára a tanulandó országot, bele néhány folyót, a diákok e készítették ki a tanultakkal. Ezt a módszert tovább fejlesztet­tük. Vastáblára festettük a kontúrokat és applikációs anyaggal dolgoztunk. Később megjelentek a fóliás kontúrrajzok, amiket csak fel kellett tenni a vastáblára és máris lehetett rá dolgoz­ni. Rengeteg névanyagot irtunk hozzá. Nagyon szerették a gyerekek Szívesen készítettek maguk is térképeket a tanultakról.

A tanulmányi kirándulások valóban azok voltak. Mindig elő­re felkészültünk. útikönyvekből  elolvastuk mit láthatunk.          

A diákok a kirándulásokon jegyzeteltek. Pécsi idegenvezetőnk levélben fejezte ki elismerését, amiből néhány sort idézek:

„Ezek a diákok emlékezni fognak tartalmas gyermekkoruknak egy szép élményére, a pécsi kirándulásukra, ahol a történelmi ás művészeti látnivalókat saját aktív részvételükkel, jegyzeteléssel,fegyel­mezett, mégis vidám részvétellel segítették elmélyíteni ma­gukban. Mint idegenvezető nagy készséggel tudtam közölni ismere­teimet ilyen befogadó és j61 előkészített csoport számára. Kö­szönöm a számomra is kellemes élményt a gyermekeknek és azoknak, akik így indítják el őket egy kirándulásra és ez jó elindítás az életükbe is." A látottakból vetélkedőt rendeztünk. A gyűj­tött képanyagból pedig szép albumot készítettünk. Saját gyűj­tésű feldolgozott anyagomat mutattam követendő példának.

Kü­lön albumban hazám szép tájait."Kincseim"között őrzöm ma is kirándulásaimon gyűjtött Európa jó néhány nevezetességét őrző képanyagot: Vezúv, Pompei, Európa közepe, a Tisza eredete, a Duna deltája, Vereckei-szoros, Korinthoszi csatorna stb.

A gyermekeknek minden olyas tevékenységét értékeltem,ami a tanulmányaikkal kapcsolatos. Ilyen kedves feladatkör volt a téli madáretetés. Folyamatosan biztosítottuk az eleséget az iskola udvarán épített madáretetőben. Az otthoni etetésre is buzdítottam őket. Etetőm madarai címmel rendszeresen írtunk ki pályázatot. A tanulók megfigyelték milyen madárfajok jelentek meg etetőjükbe.,hogyan viselkedtek az éhes állatok. A szép mun­kát felolvasta készítője. Egy tanulónkat meghívtak madártani an­kétra Zircre. A pályázatokért a tanulók dicséretet kaptak. Kü­lön3sebb jutalmat nem is vártak. Örömömre, még nem ilyen elanya­giasodott világban tanítottam, amikor még nem az volt az első kérdés:mit kapok érte?A szép élményt és sarkantyús csizmát. Részt vettünk a,,Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című pályázatokon, ahol tanulóim országos sikereket értek el.

A teljesítőképes tudást a tanulók sokoldalú tevékenyked­tetésével lehet reálisan értékelni. A rajzos feladatok ellenőr­zése során ügyeltem arra, hogy ne a rajzkészséget tegyem próbára. Írásbeli feladatoknál a központi feladatlapokkal történő ellenőr­zés nem volt reális. Több tanuló vásárolt két feladatlapot. Szó­beli értékelésnél vizsgáltam a gyermek egyéniségét. Hamar fel lehetett ismerni a szorongó "szövegelő" logikusan gondolkodó, a lényeget kiemelő típust. András mondta: Ha kimegyek arra a szent helyre mindent elfelejtek. Beszéltem a tanárával, közösen oldot­tuk a feszültséget. Néhány hét mulva dicsekedett a fiú, már el is múlt annak a szent helynek a varázsa. Zsuzsát 56-ban három é­vesen hagyták itt szülei a nagymamánál. Ötödik osztályban ismer­tem meg. Amikor a padból kiszólítottam éktelen sírásba kezdett. Mindig így sir, mondták a többiek. Helyére küldtem és mondtam neki, minden órán kijöhetsz és segítesz nekem. Néhány hét alatt megszűnt a leány szorongása. Erzsébet teljesítményét át kellett értékelnem. Olyan sokat tanultam, édesanyám is ellenőrizte a fel­készülésemet és most is el tudnám mondani ötösre, mondta a gyer­mek. A két hetest megbíztam tanúnak ás újra értékeltem. Átéreztem, ha ezt nem teszem meg a gyermekben kudarcélmény marad. Ha írás­beli munkát értékeltem szívesen írattam jeligével. A gyermekekkel egyforma kíváncsisággal vártam ki hogyan teljesítettek.

Beszélgetés során a nyolcadikos diákjaim megjegyezték: nem is o­lyan rossz iskolába járni, csak az osztályozás ne lenne. Próbál­juk ki; Ha úgy gondoljátok, akkor nem osztályozok. Ugyanúgy dol­goztunk, mint addig. A teljesítményeket szóban értékeltem, csak jegyet nem kaptak. Egy hónapig tartott a próbaidő. Mégsem jó így, többet tanulunk, mint azelőtt, még sincs látható eredménye, az érdemjegy, mondták ismét. Én mindenkinek a munkáját leosztályoz­tam., órák után a szertárban feljegyeztem, ha úgy gondoljátok be­írom, hangzott a javaslatom. Megszavazták.

Minden óra után értékeltem saját munkámat is. Volt amikor dorgálással illettem magamat, de amikor úgy kellett elküldeni ó­rák után, az érdeklődőket,akkor az elégedettség jó érzése kerített hatalmába. A kényszerűségből tartott bemutató óráim soha nem tükrözték az előkészületekbe fektetett energiát, s nem adtak valós képet a mindennapi munkámról.

A lelkes tanárnak is ellensége az idő. Gyakran nem tudtam órán végighallgatni a gyermekeknek a természeti megfigyelések­ről készített kis élménybeszámolóit, a mit nagyon fontosnak tar­tottam. - Csengettek, a szünet a diáké, ügyeletes vagyok, gyere ki az udvarra ás boldogan hallgatlak. Így keltek ki a kis gyí­kocskák, amiket hetekig figyelt a gyermek a hegyen , vagy az ablakba fészkelő madár fókái a hegyi pincében. Az év folyamán minden gyermek egyszer kapott lehetőséget élmény­beszámolóra. /olvasmány, megélt élmény, kedvenc állata/. Erdei árát tartottam minden ősszel azoknak az osztályoknak, a­kik az erdő témakört tanulták. Gyalog mentünk a reptéri erdőbe. Elvégeztük a munkafüzet megfigyelési feladatait, majd egy jó számháború,vagy cölöpvár-háború kővetkezett. Gyűjtöttünk növé­nyeket. Szigorúan csak annyit, amennyire szükség volt. Az emberne1 szokása letépni növényt, virágot, aztán eldobni.

A napközis ügyeletet el lehet tölteni gyermekmegőrzés szintjén, leülünk egy padra és hagyjuk a gyermekeket játszani, kószálni, közben unalmukban tördelik a fákat. Meg úgy is, hogy nem kötelező jelleggel programokat szervezünk nekik. A váras vezetői úgy döntöttek, hogy összevontan egy helyen mű­ködik nyáron napközi.

A nevelők hetes váltásban ügyelnek. Mindjárt elsők között jelentkeztem ügyeletre. Társammal készítettünk foglalkozási tervet, a tanulók életkorához igazítva.

Nagyon sok mozgásos és ügyességi játékot,erdei túrát, akadály- versenyt gombfelvarró versenyt és sok más ügyességi játékot üte­meztünk be. A jutalom karalábé, sárgarépa, paradicsom, alma volt, ami a kertemben adódott. Természetesen annyit vittem,hogy egy kis kóstoló mindenkinek jusson.

A főiskolán fakultatív tárgyként végeztem el a női poli­technika szakot. Így volt szerencsém néhány évig órakeretben ok­tatni a leánykákat a háztartás fortélyaira. Sajnos később ez a tantárgy megszűnt. Ezután saját kedvtelésünkből maradtunk az is­kolában tanítás után, vagy mentünk reggel korábban, hogy az ér­deklődő gyermekeket beavassam a kézimunkázás rejtelmeibe.

1962-ben nagy kihívásnak tettem eleget.

Három járás szakfelügyeletét vállaltam el két éves gyermek

ellátása ás a 42 fős osztály vezetése mellett.

A mostoha közlekedési viszonyok miatt gyakran hajnalban

kellett útra kelnem. Több településre csak úgy jutottam el,

hogy feltettem a vonatra a kerékpáromat,  ahova

már vonat nem vitt eljutottam kerékpárral. De utaztam motorkerék­páron, tejszállító teherautón ás gyalog is.

Egy alkalommal, amikor a hóviharban elmentem busszal, haza már nem vezetett írt. Lesencetomajról heten indultunk haza gyalog.

Útközben tartott értékelés volt a legemlékezetesebb. .nevelők munkájának értékelése során j61 tudtam hasznosítani a főiskolán tanult óraelemző módszereket, azonban nem volt könnyű feladat alig 25 évesen sokkal idősebb, tapasztaltabb kollégák munkáját elbírálni. Két élményemet közzé­teszem; A zsúfolt buszra idősebb hölgy szállt fel Keszthelyen. Felálltam, átadtam neki a helyemet. Túláradó pátosszal dicsérge­tett udvariasságomért, majd gyorsan elővette a munkafüzetet, hogy legalább a feladatokat átnézze. Együtt szálltunk le. Akkor már tudtam, hogy ő az én emberem. Bemutatkoztam. Látogatásom végén  ajánlottam neki néhány ötletet, módszertani tanácsot, amit u­gyanolyan harsányan utasított el, én milyen udvariatlan vagyok megjegyzéssel. Ezt összevetettem a buszon hallottakkal és le­zártam a látogatást. Szintén idősebb kollégát látogattam. A gördülékeny, tanulókat jól aktivizáló óravezetését áthatotta fölényessége. Zsebretett kézzel, lelkében a gondolattal :ugyan én ezt a csitrit a több évtizedes rutinommal zsebrevágom.

/Kicsi volt a zseb./

Szakfelügyeleti ténykedésemnek második gyermekem születése vetett véget. Azt nem lehetett kimutatni, hogy a szakfelügyelői tevékeny­ségek nyomán mennyivel javult az, oktató-nevelő munka színvonala. Magam részéről mindenképpen hasznos volt. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, amit később mint munkaközösség-vezető érvtizedeken át kamatoztattam.

A hat napos munkahéten három nap voltam távol iskolámtól és 42 fős osztályomtól. A kényszer szülte a megoldást hiányon pótlására. Az osztályközösség alkalmas volt arra, hogy működő ön­kormányzatot alakítsunk ki. Az osztálytanács, vezetőjének /ma is­kolaigazgató/ irányításával beszámolt a három nap eseményeiről. Javaslatot tett a jutalmazásra, ritkábban a büntetésre. A fo­kozottabb önállóság fejlesztette az osztályközösség önfegyel­mező erejét.

Fontosnak tartom a test edzésével kapcsolatos tudatformá­lást. Nyolcadikos leányaim "bepanaszolták" nálam a testnevelő tanárt. Szerintük olyan sok hasizomgyakorlatot végeztetett ve­lük a tanárnő, hogy az már kibírhatatlan volt. Kérdéssel vála­szoltam. Miért van nektek szükségetek az izomgyakorlatokra? Ha férjhez mentek, szültök egy-két gyermeket, ha laza lesz a hasiz­notok, csele terebélyesedtek. Csúnya fiatalasszonyok akartok lenni Ez a gyakorlat arra készt fel, hogy szép testű,egészséges nők maradjatok. Az más, akkor még többet gyakorolunk, hangzott a válaszuk. Akkor még nem hallottunk AEROBIC-ról.Ember addig é1 e bolygón, amíg meg tudja őrizni egészségét és képes lesz biztosítani a faj fennmaradását. Ezzel a gondolattal vetem papírra az egészséges életmód kialakítása érdekében kifej­tett, több, mint három évtizedes nevelőmunkámat. Az iskolában végzett tevékenységemnek ez csak töredéke volt. Rohanó világunk­ban mégis fontosnak tartom az emberi humanitásra, az egészséges életmódra nevelést,hogy ember az embernek valóban társa legyen.

 Emlékeimben kutatva tíz éves koromig kell visszanyúlnom, amikor édesanyám rám bízta kisebb testvéreimet. Mennyi szo­rongást okozott számomra, hogy a tíz éves gyermek képességeivel teljesíteni tudjam egy felnőttnek is becsületére váló gondosko­dást. Közben olyan mély kapcsolat alakult ki köztünk,,, amit az idő sem tudott elhomályosítani. Találkozásunkkor öcséim úgy ölelnek át, mint, édes kis daduskájukat. Tizennégy éves koromban segítet­tem édesanyámnak egy életmentésben. Nem kaptunk érte kitüntetést, a jutalom az a jó érzés volt,hogy visszahoztunk egy embert az é­letbe, aki a felesége halála után fölöslegesnek érezte magát. Még tizenöt évig élt,, megnősült.

Iskolámban 1959-ben kezdtem vöröskeresztes tevékenysége­met. Valójában a vezető egy évig még maradt a régi. Ő vitte ver­senyre a gyermekeket, ám csak felkészítettem őket. Ő számolt be a végzett munkáról. Mindezzel nemtörődve, lelkes munkával igyekez­tem megalapozni gyakorlati ismereteimet. Ehhez sok segítséget és biztatást kaptam igazgatómtól, Kéner Margittól. A bírálatai is olyan építő jellegűek voltak, amelyek az embert a minőségi munka végzésére inspirálták. Tizenöt évig társadalmi munkában, majd szakköri órakeretben végeztem a vk. feladatokat. A hosszú évti­zedek alatt kialakítottuk hagyományainkat. Lelkes ás sokirányú tevékenységünkkel igyekeztünk méltó elismerést szerezni a mozga­lomnak. Több száz diák alapozta meg élethivatását a délutáni fog­lalkozásokon és választotta az egészségügyi pályát. Igen jó kap­csolatot alakítottunk ki a város egészségügyi dolgozóival, de igazi örömet az jelentett számomra, amikor a volt tanítványok ajánlották fel segítségüket munkámhoz. Az első tanítványaim kö­zül került ki iskolaorvosunk, Dr. Rövid Klára. Vele többször összebeszéltünk, kikkel van több problémám, kiket intsen foko­zottabb testápolásra vizsgálatai során. Azután én őrá hivatkoztam.

Komoly szervezést igényelt az őszi szüreti munka a 7-8. osztá­lyosokkal. Az osztályok tevékenységét a kísérő tanár irányította. a 28-30 tanuló felügyelete mellett-példát mutatva együtt dolgoztunk a diákokkal. Délután értékeltük a napi teljesítményt. Másnap reggel már a hirdető tábláról olvashatta minden osztály a teljesítményét, létszámra kivetítve. A szüret végén értékel­tük az egyéni teljesítményeket is.

Az iskolák közötti versenyt is megnyertük, így a legjobban dolgozókat Budapestre vittük ju­talomkirándulásra, a TSz. költségén. Mindez ma már a múlté, de az akkori ifjúságra komoly nevelő hatással volt a rendesen elvég­zett munka megbecsülése. Igyekeztek közös jelmondatunk szerint élni~Minden ember annyit ér, amennyit tettei érnek".

 Vöröskeresztes munkám során rendszeres kapcsolatban vol­tam azokkal a gyermekekkel, akik sehol sem kellettek, akikkel senki sem törődött. Így került feladataim köréhe az ifjúságvé­delmi munka is. Az osztályfőnökök segítségével felmértem iskolai szinten a tanulók körülményeit. Külön öröm töltött el, amikor egy-egy családnak sikerült segíteni problémáik enyhítésében. Elsődleges célomnak az iskolai fokozott törődést tartottam. A szertáramban mindig akadt egy kis tartalék lekvár és egyéb "segélyanyag" a rászorulóknak. Először akkor döbbentem rá,hogy vannak éhező diákjaink, amikor Péter 11 órakor elájult. Rövid ápolgatás után megkérdeztem:mit ettél?

A válasz:semmit, mert apu elvette anyunak a pénzét is. Többéves ténykedésemből még két esetet ragadok ki. Marika édesapja-aki különváltan él- ideutazott hogy láthassa 7. osztályos leányát. A segítségünkkel szerette volna átadni gyermekének a karácsonyi ajándékot. A leány ragyogó szemekkel, meghatódottan mondott igent. Másnap reggel történt volna az ajándék átadása,amikor a kislány zavartan tiltakozott, hogy nem fogadhatja el.

 

A gyermeknek mindig azt kell mondani mit tegyen, nem azt, hogy mit ne tegyen. Ügyeletes voltam. A második osztályból jött a hetes panaszt tenni rendetlenkedő társára. Mentem "rendre uta­sítani".No gyere barátom, most velem jössz., segítesz nekem ü­gyelni. Sorra küldtük ki a tanulókat az udvarra a jó levegőre. Alig értünk végig a folyosón, mire Gáborkám megjegyzi:

-Milyen rosszak! -És mit szól a te édesapád, ha megtudja, hogy te is rosszalkodtál?  -Nem szól semmit, mert meghalt. -Miben halt meg?  -Igazából nem halt meg, csak így mondjuk, amióta elment tőlünk… Sajnos egyre több halott és vasárnapi apuka van. A hetes ügyelet alatt mi igazán összebarátkoztunk Gáborral, de ő csak egy volt a sok közül. Már azóta felnőtt,, mint ahogy az összes többi tanítványom.

Az elsők nagyszülő korban vannak.

Találkozásaink alkalmával felidézett élmények éltetik bennem a reményt, hogy az elhintett magvak jó talajba kerültek. Boldog vagyok, hogy az egyedfejlődés azon szakaszában irányíthat­tam az ember személyiségének fejlődését, amikor a lélek minden jóra a legfogékonyabb…

                                                                                                                   Kustos Lászlóné