Mikroszkóp gyár

 

Nagy öröm Tapolcán: a helybeli 1. sz. Általános Iskola 2279. sz. „Zrínyi Ilona” Úttörőcsapatának négytagú brigádja nyerte az idei járási úttörő technikai versenyt Ajka, Pápa, Veszprém, Sümeg, Almádi és Várpalota csapata előtt. Így hát ők képviselhették Veszprém megye úttörőit az egri országos versenyen.

Tóth József tanár úrtól kérdezem: - Mi a titka a komoly sikerüknek?

- Kicsit tréfásan úgy fogalmazhatnám meg: a külcsín és a belbecs már-már tökéletes összhangja. A kollektív győzni akarás  az, hogy gyermekeim minden alkalommal végtelen lelkiismeretességgel vettek részt iskolai szemléltetőeszköz-készítő szakkörünk valamennyi foglalkozásán.

- Hány tagja van szakkörének?

- Tizenöt, fiúk és lányok vegyesen.

- Milyen szemléltetőeszközöket készített eddig ez a remik „ifjú gárda”

- Első munkadarabunkként 2,5-3- szoros nagyítású iskolai mikroszkópokat készítettünk iskolánk biológiai szertára részére. Így sikerült elérnünk, hogy a bemutató kísérletekkel foglalkozó órákon egyszerre tizenöt pajtás végezhette el a soron következő kísérleteket. Sajnos, azóta már öttel megcsappant mikroszkópjaink száma.

- Mi történt velük?

- Összetörtek? Elvesztek?

 - Szó sincs róla, hanem- valahányszor szemléltetőeszköz- kiállítást rendeznek a megyében, vagy Budapesten; mindig elkérnek tőlünk egy-egy példányt, s azután ott tartják, beteszik az állandó tárlat vitrinjeibe. A mikroszkópok után úgynevezett soros párhuzamos áramkapcsoló-táblákat készítettünk, harminc darabot. Ezután fogtunk az elektromos varia-szekrények gyártásához. Ezen, ennek segítségével iskolánk tanulói valamennyi fizikai kísérletet el tudják végezni a fizika-órákon.

- Tüzetesen szemügyre veszem a pompás mindentudó jószágot:

- Nagyon szép munka. Gratulálok a szakkörnek.

- Ha szabad megjegyeznem, talán az benne a legszebb, hogy mi ezt a varia-szekrényt körülbelül 5000 forintért állítottuk elő, az IFÉRT pedig vagy 22 000 vagy 24 000 forintért szállítja az iskoláknak. Eddig 12 darabot készítettünk el s így fizikatermünk mindegyik padjára jutott belőle egy-egy. Távlati tervünk: ezzel a varia-szekrénnyel fokozatosan ellátjuk majd a másik három tapolcai általános iskolát is.

- Milyen tárgyakat szoktak készíteni még?

- A szakkör tagjai ünnepi alkalmakra ajándékokat készítenek szüleik számára. Például falilámpákat, ilyet. – Megvizsgálok egyet s örömmel látom, olyan remekül sikerült, hogy nyugodtan árusíthatná a KERAVILL! Tóth tanár úr rendkívül szerény ember, nem szereti, ha dicsérik, így gyorsan másról kezd beszélni. – De ugyanilyen nagy-nagy szeretettel készítenek nagy sorozatban különböző játékszereket, pl. talicskákat, autókat a tapolcai ovik és napközi otthonok ifjú növendékeinek is.

- Végszóra fut be a szakkör tagságának jó része, köztük a megyei vetélkedő győztes csapatának kapitánya, Körmendi István.

- Milyen érzés volt győznötök?

- Hogy is szokták ezt mondani? Nagyszerű! Annál is inkább, mert kitűnő versenytársakat sikerült megelőznünk. Talán csak azt sajnálom a legjobban, hogy idén széthullik a mi kis, de kitűnően összekovácsolódott gárdánk.

- Szerinted mi volt szakköri munkátok legfőbb értelme?

- Az, hogy mire nyolcadikosok lettünk, külön pályaválasztási tanácsadás nélkül is mindegyikünk megtalálta a későbbi élethivatását. Erről csak annyit: a 15 szakköri tagból 14 megy műszaki szakközépiskolába, egyedül Horváth Alajos készül közülünk geológusnak.

- Hadd kívánjunk ezúton is sok sikert az idén ballagó tapolcai nyolcadikosoknak okosan megválasztott jövendőbeli életpályájuk során!

 

HUNYAI JÓZSEF

Pajtás újság

1974