Visszaemlékezés

1943-ban költöztünk Tapolcára a Muraközből, ahol mint államtanítók működtünk A férjem, Nagy Ferenc, mint sebesült hadnagy szerelt le és Tapolcán az Iskolaszék megválasztotta r.k. tanítónak. Dudás Lászlóval együtt kántorizált is. A fiúiskola a templomtéren volt, a leányiskola a Zárdában a Szt.Vince-rendi apácák vezetésével. Beköltöztünk nagyapám házába, mely édesanyám, Dér Károlyné, Szollár Erzsébet öröksége volt.

Tapolca iskolaéletéről ez időtől tudok beszámolni.

Tapolca romokban hevert. Sorozatbombázás pusztította el a Fazekas utcát, a vasút környékét, az Arany János utca bal oldalát, ahol előző héten még a fizetésünket vettük fel. Sok ember és hivatalnok halt meg ekkor. A Batthyányi utcába esett egy eltévedt bomba, Lökös Géza bányamérnök házára. Ő nem ment a óvóhelyre csak a felesége Gizi és kislánya Ági. Fáradt volt, pihent. Örökre zárva maradt a szeme. Felesége, kolléganőnk, tíz körmével kaparta el a tetemet a kertben. Gizi idegrendszere nem heverte ki ezt a csapást soha sem.

1945 március utolsó napjaiban vége lett a légiharcoknak és a bombázásoknak, átvonult a front. Tapolca lakói visszaköltöztek a hegyekből, ahová a bombázások elől menekültek. A Szt.Győrgy hegyet román katonai alakulatok fésülték át, németeket keresve. Számos epizód, élmény fűződik tevékenységükhöz, talán lesz még valaki, aki erről is be tud számolni.

A háború utáni megújuláshoz szorosan tartozik az iskolák ügye és a kultúra feltámasztása. Tapolcán újság is megjelent, a Tapolcai Lapok. A nyomdász, Nagy Károly papírkereskedő volt. Érdemes elolvasni a még fellelhető számokat. Egy cikkre emlékszem: Az egykori polgári iskola igazgatója írta: „ A vonat közeledik Tapolcára. Messziről kimagaslik társadalmunk jövőjét jelképző épület, a Polgári Fiúiskola. Jövőnk a polgárosodás. Erre készítjük föl fiainkat, lányainkat.”

A Nemzeti Igazoló Bizottságok működésbe léptek. Mi, állami tanítók, a r.k. fiúiskolához kaptunk beosztást. Megindult az a harc, mely az egész országra jellemző volt. A felekezeti iskolák ragaszkodtak fennállásukhoz. Minket, állami tanítókat azért megtűrtek. Voltunk többen is. Tudtuk, hogy az állam átveszi a felekezeti iskolákat. A Polgári Iskola keretén belül megalakult az első általános iskolai osztály 30 tanulóval 1-4-ig. Összevont osztály volt, elvállaltam a vezetését. Osztályom a vásártéren volt a leány polgáriban. Bartosné Irén néni volt az igazgatónő. Mostoha körülmények között dolgoztunk. Tanítványaim a legszegényebb néprétegekből kerültek ki,de ügyesek, aktívak voltak. Sokat fáztunk, kabátban, sapkában ültek a gyerekek, én is télikabátban, kesztyűben tudtam létezni. A község vezetői többször is meglátogattak bennünket, ahol lehetett segítettek. Az általános iskolának volt jövője, amint az bebizonyosodott a fejlődés folyamán. Kiépültek az általános iskolai osztályok, fokozatosak elsorvadt a polgári. 1945. év őszén megalakult a Ped. Szakszervezet és megindultak a szaktanítói képzések 1948-ban. Én is jelentkeztem magyar, történelem és rajz szakra. 2 évig Egerbe utaztam. 1951-ben már szaktanító voltam. Erre épült később a Pécsi Ped. Főiskola tanári diplomája. Szaktárgyaimat a Kossuth Lajos utcai fiúiskolában tanítottam. Az épület igen rossz állapotban volt. Sokat dolgoztunk, takarítottunk. Műsoros délutánokat szerveztünk, majális, juniális rendeztünk. Az így szerzett bevételeken rendeztük be osztályainkat és szereztünk be tanszereket. A fiúiskola igazgatója a férjem, Nagy Ferenc lett, aki igazán népszerű tapolcai származású kiváló pedagógus volt! Szerette a gyerekeket, az embereket tisztelte, tudta mi kell a sokat szenvedett lakosságnak. Nagyon sokat köszönhetett neki a sportélet megteremtésében Tapolca. 1952-ben újból a leányiskolába kerültem, ahol igen mostoha körülmények voltak. Rom, omlás, aládúcolt tantermek, nyikorgó lépcsők, életveszély. Új iskolára volt szükség. Az igazgató Horváth Ignáczné volt, kézbe vette az ügyet. Ismét vállaltunk fizikai munkát, megindult az új iskola építése a kertvárosban.

Hordtuk, raktuk a téglákat, pártfogókat kerestünk és találtunk a Bauxit Vállalatnál, Kanizsai elvtársban. Gépekkel segítette az építkezést és emberi munkával. Az 50-es évek első felének ténykedése volt még a békekölcsön kötvények jegyzése és a termelőszövetkezetek átalakításáért folyó agitációs munka. A pedagógusok itt is az élen jártak. Jártuk a parasztcsaládok otthonait, ahol reményt ébresztettünk a szebb jövő érdekében. Azután következett 1956., ahol összeütköztek az elvi és eszmei ellentétek.

Nagy Ferencné