Visszaemlékezés

Nekünk még „ AZ 1-es SULI" volt. Így, csupa nagybetűvel. Mert büszkék voltunk, hogy abba az iskolába jártunk, persze nem lenézve ezzel a város többi iskoláját. De azért volt bennünk valami büszkeség, valami olyan érzés, amit nem tudtunk megmagyarázni, de büszkén mondtuk, ha bárki kérdezte: „ Az 1-esbe járok ”

Hogy miért is volt jó és miért is voltunk rá oly büszkék, még ha néha messzire is kívántuk az iskolát ? Erre talán csak így harminc-egynéhány év elteltével tud válaszolni az ember, ha tud.

Szerettük a sportot. Megszerettük a sportot. Szerettük és megszerettük a zenét, a hangszert, az erdőt, a kirándulást, a játékot. Nem volt számítógép, videojáték, DVD, de volt közösség, barátság, őrsgyűlés, kirándulás. Sosem unatkoztunk és sosem voltunk fáradtak.

Olyan tanítóktól, tanároktól tanulhattunk, akikből nem hiányzott a szakma szeretete, a gyermek iránti tisztelet és tolerancia. De az összehasonlítások, az akkor és a ma, a változás megélése mindig szubjektív dolog.

Ami biztos, személy szerint soha nem felejtem el az ott eltöltött 8 évet, tanáraimat, akiktől annyi szépet tanultam. Reindl Gabi néni lenyűgöző felolvasásait a magyar mondavilágból, Bús és Oltárczi tanár urak kísérleteit, Ecker tanár úr, Borsai tanár úr kemény, de barátságos jellemét, Szabó Zoltánné Ica néni emberségét és jóindulatát. És a teljesség igénye nélkül sorolhatnám tovább.

Úgy érzem, ezek a nagyszerű emberek nagyszerű példát állítottak a diákok és jómagam elé. Köszönöm.

Prieger Tamás, Szegedről