A Bárdos Lajos Általános Iskola

.

 Ha megkérdeznek róla, akkor általában kellemes dolgok jutnak eszembe, pedig nem szerettem iskolába járni. Általános, tehát kötelező. Ez volt a „baj”. Nem csak a felnőttek nem szeretik a kötelezőt, hanem a gyerekek sem. Pedig visszagondolva nagyon kellemes nyolc évet töltöttem el az iskolában, ahol remek tanáraim (nyugodtan mondhatom, habár nem szerették ezt a megszólítást), igazi tanítóim voltak. 1993-ban, tehát immár 14 éve kezdtem meg a tanulmányaimat a Bárdos Lajos Általános Iskolában. Többen azok közül, akik akkor születtek, az idén nyáron elballagtak az iskolából. Hosszú idő telt el azóta. Itt ismerte meg az ember a betűket, kapva így egy kódot a világ titkainak megfejtéséhez. Én a hozzám hasonlókkal egyetemben megpróbáltam minél több „titkot” megfejteni, minél több tudásra szert tenni- több, kevesebb sikerrel… Kellemes élmények jutnak eszembe, ha a történelmem vetélkedőkre és a rájuk való felkészülésre gondolok. Köszönhetően tanárom áldozatkész felkészítésének sikerült jó eredményeket elérnem ebből a tantárgyból. Nem fűznek viszont túl kellemes emlékek a matematika tantárgyhoz, pedig oktatóim itt is mindent megtettek, hogy fejembe „verjék” e nemes tudományt, de nem jártak sikerrel. Mindent összevéve, szép emlékeket őrzök szívemben az első iskolámról, jó szívvel gondolok vissza rá, arra a helyre, ahonnan 6 éve eljöttem. Sok bölcs dolgot kaptam útravalóul, mikor kilépve kapuján elindultam az élet útján. Az általános iskola az utolsó hely, ahol „fogják” az ember kezét, vigyáznak mindem lépésére. A szabadság ugyan remek dolog, de néha viszontagságos is. Ezért merem tanácsolni a ma és a jövő diákjainak, hogy becsüljék meg tanáraik féltő gondoskodását, fogadják meg jó tanácsaikat, mert ezek mind segítenek nekik felkészülni a „nagybetűs” ÉLETRE.

                                                                                                   

                                                                                                Bertalan András