Katedra

 

Ahogy beléptem az iskolába,kicsit remegett a lábam. Nem úgy éreztem mindent,                mint amikor látogatóba mentem édesanyámhoz hétvégén ,iskola után.....Ez másmilyen érzés volt. Szorongattam a jegyzeteimet,lázasan mormoltam az óra anyagát-és féltem. Az illat felidézte az iskolás koromat-azt a jellegzetes dohos iskola szagot,amikor először jártam  itt. Énekelnem kellett (Nyuszi ül a fűben....) s  leendő iskolásként nagyon komolyan vettem a feladatomat.

Aztán az első két évemre gondoltam, Lux Gizi nénire,és láttam magam előtt az első  füzetemet..... A szünetekben a folyosót, ahogy sétáltunk körbe-körbe..... Az iskolaköpenyt,ami mindenkinek kötelező volt, a kuncogásokat az órán, a rajzszöget a székeken,és minden olyan csínyt,ami az iskolát jelentette.....

Nem igazán szerettem volna először tanító lenni. Talán azért,mert mindenki ezt várta.

Mentem a terem felé, és akkor már nem tehettem mást, becsengettek. Az óra elkezdődött. Születésnap volt a címe annak az olvasmánynak,amit tanítottam. A gyerekek, nagyon figyeltek,és a kezdeti félelmemet átvette egy másik érzés:a tanítás semmivel össze nem hasonlítható érzése. Álltam velük szemben,és akkor leesett a ceruza a kezemből. Lehajoltam érte,és akkor lenéztem . Ugyanaz a katedra volt a lábam alatt,mint első osztályos koromban.

    Az órának  lassan vége lett, hamarabb mint vártam. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést, nyugalmat, pezsgést,hogy most szeretnémezt az órát még egyszer letanítani.

    Aztán elindult felém a terem végéről a mentorom,jött egyre közelebb.....

„- Milyen volt,mondd milyen volt? -kérdeztem

-Nagyon jó, nagyon jó,csak majd később elmondom neked,most nem tudok beszélni!.....”

    Azzal rám nézett a tanítóm, a mentorom,az Édesanyám..... A szeme könnyes  volt.

    Én meg álltam, kezemben a jegyzeteimmel, szívemben az új érzéssel,és lenéztem. A katedrára, ami ugyanaz volt,de már mégis más......

 

Csikászné Szalay Kata