A mi osztályunk 1961-ben kezdte az iskolát az akkori 1. Számú Általános Iskolában. Abban az időben Tapolcán három iskola volt. Az I.sz. , a II. számú ., és a III:számú általános iskola. Később épült a honvédségi lakótelepen a IV. Számú iskola. 1957-ben elkészült az új iskola, ez volt a mi iskolánk , az 1: Számú Általános Iskola, ahova már fiúk és lányok együtt jártak.
Mi az első osztályt szinte még a vadonatúj iskolában kezdtük. Ha jól emlékszem három osztály indult, az „a", „b", és a „c" osztály. Mi voltunk az „a"-sok. Alsóban írni, olvasni, számolni Bőröndi Zsigmond tanító néni tanított, majd 3.•_4. -ben Varga Margit tanár néni lett az osztályfőnökünk. Szigorú, de következetes tanárnő volt.
Az iskola igazgatója Tóth József igazgató úr volt Az iskolába tapolcaiak, „reptériek",l a katona gyerekek,/ és a vidéki falusi , többnyire uzsai gyerekek jártak.
Az 5.-kes osztályunk, így három részből állt, a tapolcai, a reptéri és az uzsai gyerekekből. A reptéri és az uzsai gyerekeknek korábban kellett kelni, hiszen ők busszal jártak be. 5.4 Osztályban dr. Fábsits lmréné tanárnő lett az osztályfőnökűnk. Az osztály étszámunk 36 volt ezt még a régi emlékkönyvem őrzi.
Nagyon jó kis osztály alakult ki , összetartó és többnyire jó tanuló volt a többség. Ezt az osztályfőnökünknek köszönhetjük, aki nagyon szigorú volt, de nem kivételezett senkivel, csak a tudás és a szorgalom számított. Ő az akkori kötelező orosz nyelvet tanította. Meg is követelte az anyagot, de meg is tanultuk. Akár 100-szor is leíratott velőnk egy-egy hibás szót. Később sokáig ebből a tudásból merítettünk még gimnáziumban is. A gyengébb tanulók mellé a jobb tanulókból állított felelősöket, és szünetben ki kellett kérdeznünk a leckét, pl. az orosz ragozást. Annak ellenére, hogy kötelező volt, én szerettem az oroszt, nem volt nehéz nyelv.
Ősszel közös papírgyűjtés volt, ilyenkor a boltokból elhordtuk a papírhulladékot. Ebből lett osztálypénzünk, sőt volt köztünk egy félárva kislány, akinek az anyukája balesetben meghalt, neki közösen gyűjtött az egész osztály, hogy eljöhessen velünk kirándulni. 6-as voltam, amikor először mehettem tattörő táborba, Balatonszepezdre . Ezt ki kellett érdemelni, hogy valaki táborba mehessen. Mivel sosem voltam még távol a családtól, nehezen szakadtam el, de aztán két hót múlva annál több élménnyel tértem vissza. Az éjszakai őrségváltás nagy élmény volt, meg egyéb csínytevések.
Az iskolánkban szigorú rend volt, a szünetekben karszalagos ügyeletesek utasítottak bennünket, hogy menjünk ki szünetben az udvarra, ez kőtelező volt.
A szemetet felszedették velünk, aki nem engedelmeskedett, felírták és jelentették a tanár néniknek vagy bácsiknak. Az ügyeletesek mindig 7., 8.-asok voltak, akik erélyesebben fel tudtak lépni a renitens gyerekekkel szemben.
Az iskola büféjében minden reggel volt friss péksütemény. Minden héten volt két tanuló, úgynevezett kiflifelelős, akik korábban jöttek iskolába, és az ő feladatuk volt, hogy kisszekérrel mentek a közeli pékségbe /a Glázer Sándor utca sarkán/ és hozták a friss kiflit, zsemlét és bucit, perecet. A szünetben aztán lehetett venni akkor még fillérekért tízórait. Ünnepnapokon úttörő egyenruhát kellett venni, ami fehér ing, sötétkék alj, vagy nadrág és piros háromszög alakú nyakkendő volt. A mi osztályunkban 6.-ban komolyan vettük az úttörő 12. Pontját. Például abban kellett versenyeznünk, hogy ki segített többet idős embereknek. A
felsős úttörőknek már rajuk volt és rajvezetőjük. A miénk Szanya Margit volt, aki jelenleg óvónő. Felnőtt fejjel visszagondolva voltak jó oldalai is annak a bizonyos „átkos rendszernek". A tanároknak sokkal nagyobb tekintélyük volt. Napköziben például egy pisszenést sem lehetett hallani , amíg az írásbeli feladatokat írták a gyerekek. Aki nem bírt
magával, azt kiállították a sarokba, vagy kiküldték az osztályból, de akkor írásbeli figyelmeztetést is kapott.
Mint már írtam 5.-6.-ban jól összekovácsolt osztályunk volt,de akkor jött a változás. Sajnos a 6. Évvége után szétválasztották az osztályunkat, mivel Tapolcán körzetesítették a lakhely szerint, hogy ki melyik iskolába járhat. Nagyon sajnáltuk, mert így az osztályfőnökünk is más lett. A tapolcaiakat összevonták az „a"-sokat a „b"-sekhez csapták. Kezdetben nehezen
tudtunk beletörődni , hiszen mi mindig jobbak voltunk , mint a „b"-seknél. Később összerázódtunk és ebből is jó kis osztály lett, bár a létszámunk 42.-re nőtt. Az osztályfőnökűnk Kustos Lászlóné tanárnő lett. Nem volt könnyű dolga ennyi gyerekkel.
A reptéri és az uzsai gyerekeket átvitték az akkori III. Számú Általános Iskolába. Így a jelenleg férjem is átkerült, mint reptéri gyerek ebbe az iskolába. 5., 6., osztályban egy osztályba jártunk, sőt később egy padban ültünk. Mivel hosszú hajam volt, afféle fiús csínytevésként sokszor meghúzta a lófarkamat. Már akkor ő volt a legmagasabb az osztályban, /a Cola/. Közösségi munkákban mindig élen járt, az úttörő csapatban is mindig ő szervezkedett. Mivel útjaink elváltak csak a gimnáziumi éve után találkoztunk újra egy nyáron, mint volt osztálytárs, amikor hazajött Pestről.
Később ebből házasság lett. Két gyermekünk van. A fiúnk Gábor szintén ebbe az iskolába járt 8 évig csak jóval később, 1989-1997-ig. Most volt a 10 éves osztálytalálkozójuk. Gábor a nyáron szerzett diplomát, az ELTE biológia és környezettan szakán. Jelenleg biológia tanár Budapesten.
Zsófi lányunk pedig most 4.-es szintén ebben az iskolában, hiszen ő Gábor után 15 évvel később született.
Így mondhatjuk, hogy a mi családunk hű maradt ehhez az iskolához, annál is inkább,hogy még a húgom is ide járt iskolába
2001-ben nekünk is volt osztály találkozónk; amit spontán megszerveztünk; de nagyon jól sikerült, mindig szívesen gondolunk vissza az itt eltöltött diák évekre.
Lengyelné Csonka Mária